2010. október 31., vasárnap

Citromos csirke

Hozzávalók:
1 egész csirke,
2 citrom,
olaj,
só, bors
Elkészítése:
A csirkét sóval és őrölt borssal kívül-belül bedörzsöljük. Egy citromot karikákra felvágunk és a csirke belsejét "kibéleljük" vele. A citromnál fontos, hogy mielőtt felhasználjuk, alaposan mossuk le, illetve meg kell nézni, hogy felhasználható-e a citrom héja. Vannak ugyanis olyan citromok, amiket olyan vegyszerekkel kezelnek, hogy a héja nem alkalmas a fogyasztásra. (Ezt a leírása tartalmazza) 
Az egyik citrommal a csirkét kibéleljük, a másik citrom héját lereszeljük és félretesszük, a húsát pedig kis kockákra felvágjuk és a csirke hasüregébe tesszük.
Egy tepsibe rakjuk bele a csirkét, alá tegyünk olajat és pár kanál vizet.
20-25 perces sütés után a lereszelt héját tegyük hozzá a csirke levéhez és amíg teljesen puha nem lesz, addig süssük.
Köretnek rizst szoktam készíteni hozzá, de ízlés szerint lehet más körettel is fogyasztani.
Én most csak csirkecombokat készítettem el "citromosan", ezt fényképeztem le.

Jó étvágyat! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése