2010. november 18., csütörtök

Articsókakrém

Hozzávalók:
10-12 db articsóka, (vagy konzervből 25 dkg)
25 dkg fetasajt,
2 gerezd fokhagyma,
só, bors,
1 kávéskanál cirtomlé.
Elkészítése:
Az articsókákat mossuk meg, a nyeleit vágjuk le, a külső leveleket vegyük le róla. A megmaradt puha levelek végeinek 1/3-át ollóval vágjuk vissza. Amikor megvesszük, számoljunk azzal, hogy kb.70%-át ki fogjuk dobni, a csészelevél alsó része és a lapos vacok a zöldség ehető része. Áztassuk be citromos vízbe, majd főzzük puhára. (Kb. 20 perc kell hozzá.)
Vagy konzervből is készíthetjük, ez esetben sokkal könnyebb dolgunk van, a konzervben már (értelemszerűen) csak az articsóka ehető része van, itt csak arra kell figyelni, hogy a konzerv levét eltávolítsuk, és teljesen mossuk úgy át, hogy a konvervlének se híre, se hamva ne maradjon.
A puha articsókát tegyük egy edénybe a sajttal, a lereszelt fokhagymával, a citromlével és az egészet turmixoljuk össze. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint és már készen is van. Személy szerint pirítóssal ajánlom a leginkább.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése